
SZIVISZ
2014.06.12. Csütörtök
Isten éltessen sokáig minden Villő és Adelaida nevű kedves ide látogatót!
Szentimrevárosi Információs Szolgálat
Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia
H-1114 Budapest, Himfy u. 9.
A SZIVISZ ügyelet, a honlap és a mail cím szünetet tart.
Köszönjük, hogy szolgálhattunk!
„Kérjük az Urat, hogy a Lélek ajándéka győzze le félelmeinket, bizonytalanságainkat, nyugtalan, türelmetlen lelkünket, és tegyen bennünket az Isten és örömteli szeretete tanúivá. Közben imádjuk az Urat igazságban és felebarátaink szolgálatában, szelíden, olyan mosollyal, amit a Szentlélek ad nekünk örömmel. Adja meg a Szentlélek mindnyájunknak a jámborság mindezen ajándékát!”
Ferenc pápa
Egyéb A mai nap szentje(i)
„A Lélek jámborságát, latinul a pietást, manapság gyakran félreértik vagy felületes módon értelmezik, pedig az valójában szívünk mélyén az önazonosságunkat és keresztény életünket érinti”
„Mindjárt tisztázni kell, hogy ez az adomány nem azonos a másik személy iránti együttérzésünkkel, a felebarát iránti pietással, hanem az Istenhez tartozásunkat jelzi, a Vele való mély kapcsolatunkat, egy olyan kapcsolatot, mely értelmet ad egész életünknek és ami szilárdan megtart bennünket közösségben vele, életünknek még a legnehezebb és leggyötrelmesebb pillanataiban is.”
Ferenc pápa
A menny szűk kapuján
Olyan nagy vagyok!
A menny szűk kapuján
így be nem juthatok.
(kt)
— (klikk a névre, és feljön a szent életéről a leírás, vissza erre az oldalra pedig a bal fölső vissza nyíllal lehet jönni)
SZIVISZ küldetése
Igyekszünk minden segítséget kérőnek (lehetőségeink szerint) megoldást találni problémájára; illetve közvetíteni a segitséget vagy/és adományt nyújtók és a rászorulók között.
Elsősorban a Szentimreváros híveinek például ápolással összefüggő kéréseire, vagy apróbb javításokra, szerelésekre a lakásban igyekszünk közvetíteni azon személyeket, akik a SZIVISZ-nél jelentkeztek az adott feladatra.
Csak azt visszük magunkkal a mennybe, amit másoknak jó szívvel ingyen adunk!
Aktuális - fontos:
Ajándékoznak: 2 db gyermekheverő elvihető; 1 db jó állapotú, békebeli ágyat ajándékoznak
Keresnek jó pár dolgot.
Részletesen a "Keresnek" menűpont alatt.
Köszönjük előre is segítségüket!
Plébánia infók
† Csernáth Zoltán atya gondolatai
„A kevélységünkkel és az önteltségünkkel le kell számolni, azok a legkárosabb dolgok. Mert amikor kicsinek, tehetetlennek, és ügyetlennek érezzük magunkat, és azt mondjuk, Istenem, én nem tudom megoldani a helyzetet, nem tudom hogyan tovább… Ő akkor tud a legjobban belépni az életünkbe és segíteni, mert ekkor hagyunk neki helyet és teret. Amikor csak magunkkal és a problémáinkkal vagyunk elfoglalva és a problémáinkat önerőből nélküle próbáljuk megoldani, biztosan nem javulnak a dolgok.”
„Bele kell simulni Isten tenyerébe és átadni magunkat teljesen.”
„Ha megpróbáljuk életünket mindennap az Ő kezébe helyezni, akkor nap, mint nap részesei lehetünk kisebb-nagyobb csodáknak. Amint megtesszük az első lépést, az Úr elénk siet, és végtelen szeretetével vezet, formál és gyógyít bennünket.”
† Csernáth Zoltán atya gondolatai
betegápolás, idősgondozás, gyermekfelügyelet, bevásárlás, takarítás, kerti munkák, varrás
A SZIVISZ munkatársak a segítséget kérő és a segítséget adó között csak telefonszám cserében közreműködnek.
Minden információval kapcsolatban keressenek mailen vagy szerda 18:00-19:30 között személyesen ill. telefonon.
Szolgálatást végzők
Szerelőket az "Ajándékoznak" menűpont alatt találnak
Felajánlják segítségüket
Gondolat - az élhetőbb életért
Plébánia iroda nyitva:
H.: 10:00 - 12:00 ill. 15:00 - 19:00
K, Sz, Cs.: 10:00 - 12:00
ill. 15:00 - 18:00
P.: 8:00 - 15:00
Telefon: +36 1 466 58 86
E-mail: iroda@szentimre.hu
web: http://szentimre.hu
Hitvallás:
Istent szeretni,
magamat megvetni,
senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.
Forrás: http://www.katolikus.hu/szentek/0118.html
